Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

SZEPT

30

0 hozzászólás

Ázsiában is játszhatunk a Farming Simulator 25-ben

A játék legújabb előzetese ezt a helyszínt mutatja be.

 

A virtuális gazdálkodás szerelmesei idén sem maradnak játék nélkül, hiszen a GIANTS Software idén is elkészíti a Farming Simulator aktuális epizódját. Az új részben megint sok újdonságra készülhetnek a rajongók, az egyik, hogy immár Ázsiában is gazdálkodhatnak.

 

Az új vidék a Hutan Pantai nevet kapta, amely nagyjából parti erdőre fordítható. Nem meglepő módon a termeszthető növények közé így bekerült a rizs is, amely mindjárt két változatban is szerepelni fog. Az ennek termesztéséhez és betakarításához szükséges gépek sem fognak hiányozni, ahogy az új haszonállatok sem, mint a vízibivaly.
 


A játékban sok felfedeznivaló lesz a környéken, így két városba is eljuthatunk. Természetesen nem fognak hiányozni a már korábbról is ismert helyszínek, így Amerika és Európa tájai, az itt jellemző növények és állatok, valamint a már bejáratott géppark sem.

 

A Farming Simulator 25 most épp az az epizód, amely nagy gépekre, vagyis PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re készül el. A premierig még pár hetet várni kell, az ugyanis csak november 12-én jön el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!