Kuma mellett Panda is szerepelni fog a verekedős játékban.
Mindig örömteli hírt adni egy magyar kötődésű sportteljesítményről, és igaz ez akkor is, ha e-sportról van szó. Most ez a helyzet, ugyanis a napokban rendezték meg a FIA GT Championships európai döntőjét, amelyben a Gran Turismo Sportban mérhették össze tudásukat a játékosokat.
Az európai döntőt végül a német Mikail Hizal nyerte végig technikás, pontos vezetéssel. Ami viszont számunkra sokkal örömtelibb hír, hogy az első tíz helyezett közé befért Blazsán Patrik is. Ez pedig azt jelenti, hogy Patrik készülhet a novemberben megrendezésre kerülő világbajnoki döntőre is.
A FIA GT Championships nagy döntőjében az európai mellett az ázsiai, óceániai, valamint amerikai legjobbak – tíz-tíz játékos minden kontinensről – feszülhetnek egymásnak. A teljes mezőny kialakításához már csak az amerikai döntőknek kell lezajlania, erre október 30-31-én, vagyis a napokban kerül sor.
A világbajnoki döntő győztese részt vehet a FIA Awards díjátadón, a motorsport legnagyobb neveivel együtt, ahol megkapja a FIA által hitelesített Gran Turismo Championships 2018 trófeát.
Kuma mellett Panda is szerepelni fog a verekedős játékban.
A League of Legends 1v1-es versenyének győztese végül Londonban képviselheti hazánkat.
A versenysorozatot egy nagy fináléval zárták le a hétvégén, itt Coque Lopez lett a végső befutó.
A világ talán leghíresebb verekedős játékában egy visszatérő és egy újonc is bemutatkozott.
Az MSI GP66 Leopard egy letisztult külsővel ellátott notebook, ami első sorban a gamereket célozza meg.
A 2015-ös menedzserjáték a mai napig igen népszerű, ezt lovagolnák meg most a készítők egy új irányzattal.
A ROG PG259QN 360Hz-en pörög, kifejezetten az esportolóknak szánják.
Az idei rész lesz az első, amely már PS5-re és XSX-re is elkészül.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!