A horror túlélőjáték új trailere a hangokról szól.
A Supermassive Games jelenleg is több horror kalandjátékon dolgozik, ezek egyike a néhány éve útjára indított The Dark Pictures Anthology második évadjának első játéka lesz. A Directive 8020 a gamescomon mutatkozott be egy trailerben.
A játékosok most is egy moziszerű túlélőhorror kalandra számíthatnak, ám ez most merőben más lesz mint bármi, amin a stúdió korábban dolgozott. A sztori a jövőben játszódik a Tao Ceti F bolygón, amelyre egy kisebb expedíciót küldött az emberiség. Csakhogy a felfedezők űrhajója, a Casiopeia lezuhan, a legénység túlélő tagjai pedig egy különös rémséggel találják szemben magukat.
Feljutott az űrhajóra egy idegen lény, amely képes tökéletesen lemásolni bármilyen életformát, így a legénység tagjait is. Így sosem tudhatjuk majd, hogy akivel éppen beszélünk vagy össze vagyunk zárva, az ember vagy az életünkre pályázó idegen. A fejlesztők nem titkoltan a The Thing és más hasonló horror remekművekből merítettek ihletet.
A Directive 8020 egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot. Annyi biztos csupán, hogy a premier 2025 előtt nem jön el. Ekkor PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re fog megjelenni a játék.
A horror túlélőjáték új trailere a hangokról szól.
Az ASUS Wireless Mouse MD102 érdekessége, hogy szinte nem is lehet hallani, ha kattintunk vele.
A vidámparkmenedzser-játék még idén ősszel megérkezik.
Bemutatkozott a világ első duplazsanéros okostelefonja, egy használt autó árát kérik el érte.
A PS4-en nagyot ment játék heteken belül megérkezik PlayStation 5-re és PC-re, megjött a gépigénye is.
Hosszú várakozás ért ma véget, itt a KT Racing új autós játéka.
Erősebb grafikus teljesítmény, nagyobb tárhely, de változatlan méret magas áron.
A fura autós játékban olykor szürreális körülmények közt kell fuvaroznunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!