A horror túlélőjáték új trailere a hangokról szól.
A hero shooterek hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvendenek, legnevesebb képviselője talán az Overwatch 2. A kínai NetEase Games talán megirigyelte ennek sikerét, ezért elkészíti a saját játékát, amelyhez mindjárt az egyik legerősebb brandet hívja segítségül.
Az ő játékuk ugyanis a Marvel Rivals, amely a moziverzumnak köszönhetően évtizedek óta az egyik legnépszerűbb és legerősebb franchise-nak tekinthető. A játékban a Marvel univerzum hősei és gonosztevői kapnak helyet, a játékosok őket irányíthatják az arénákban folyó csaták során.
Mindegyik hős más egyedi képességekkel bír. A partyk során csapatok mérkőznek meg egymással, így ügyesen összeválogatva a csapatokat alkotó hősöket, az azok képességeiből igazi brutális kombinációkat lehet összehozni.
A napokban az is kiderült, hogy pontosan mikortól bújhatunk e hősök bőrébe. A Marvel Rivals, amely ráadásul teljesen ingyenes lesz, december 6-án fog megjelenni. Ekkor PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re válik elérhetővé.
A horror túlélőjáték új trailere a hangokról szól.
Az ASUS Wireless Mouse MD102 érdekessége, hogy szinte nem is lehet hallani, ha kattintunk vele.
A vidámparkmenedzser-játék még idén ősszel megérkezik.
Bemutatkozott a világ első duplazsanéros okostelefonja, egy használt autó árát kérik el érte.
A PS4-en nagyot ment játék heteken belül megérkezik PlayStation 5-re és PC-re, megjött a gépigénye is.
Hosszú várakozás ért ma véget, itt a KT Racing új autós játéka.
Erősebb grafikus teljesítmény, nagyobb tárhely, de változatlan méret magas áron.
A fura autós játékban olykor szürreális körülmények közt kell fuvaroznunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!