Megérkezett az NVIDIA grafikus kártyák új generációja.
Aqua Expressz üzletünk 05.10-én szombaton zárva tart! Vasárnaptól a megszokott időben várunk titeket. |
A Capcom évek óta követi azt a sémát, hogy párhuzamosan fejleszti a Resident Evil széria új részeit és a régi epizódok felújításait is. Utóbbiak táborát most a Resident Evil 4 Remake gyarapítja, amely a hétvégén jelent meg.
A játékban Leon S. Kennedy bőrébe bújhatunk, akit azzal bíznak meg, hogy szabadítsa ki az elnök elrabolt lányát egy őrült szekta karmai közül. A nyomok egy spanyol faluba vezetnek, ahol a szekta központja is van. Ám itt kiderül, hogy egy parazita irányítja az embereket, akik zombiszerű szolgákként vetik rá magukat Leonra.
A grafika mellett a játékmenet is sokat változott az eredetihez képest. A kameranézetet finomították, módosítottak a fegyverek viselkedésén is. A kés már pár használat után eltörik például. A lőfegyverekkel lelassíthatjuk az ellenfeleket, ha lábukra lövünk, így egy közelharci támadással is le lehet őket győzni.
A Resident Evil 4 Remake már elérhető. A játék PC mellett PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X-re és Xbox One-ra jelent meg.
Megérkezett az NVIDIA grafikus kártyák új generációja.
Az új játékban az első rész főhőse, Max Caulfield tért vissza.
ASUS GAMESCOM Gaming arzenál bemutató!
Tegnap hajnalban lezajlott a már megszokott májusi PlayStation State of Play. Ebben a cikkben összeszedtük az összes bejelentett címet és hozzá kapcsolódó trailert.
Az elmebajos harcosnő visszatér és újabb emocionális hullámvasutazásra visz.
A Remedy eddigi leghátborzongatóbb és egyben legszebb játéka látott napvilágot.
Új játékkal jelentkeztek a Desperados III alkotói.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!