Közel két hónapja megjelentek a GeForce legújabb videókártyái, amelyek az RTX 5080 és RTX 5090 nevet viselik, majd most márciusban az AMD piacra dobta az ő új videókártyái.
Az új év elején jelent meg az az Android 11 frissítés, amely a Xiaomi műhelyéből származott és kifejezetten a Xiaomi Mi A3 készülékeket érintette. Általában az ilyen rendszerfrissítéseket mielőbb célszerű telepíteni, mert biztonsági foltozásokat vagy teljesítménynövelő módosításokat tartalmaznak. Ám ebben az esetben az járt jól, aki elhalasztotta a frissítést.
Annak telepítése után ugyanis a világ több pontjáról számos felhasználó azt jelezte, hogy a készüléke teljesen tönkrement. Az úgynevezett bricking jelenség azt jelenti, hogy a készülék szó szerint sehogy sem kelthető többé életre, legalábbis otthoni körülmények között. És a frissítés többeknél ezt a jelenséget idézte elő.
A Xiaomi természetesen azonnal eltávolította a frissítést és már dolgoznak a javításán. Emellett egy hivatalos közleményt is kiadtak, amelyben elnézést kértek a kellemetlenségért, amit okoztak. Továbbá arra kérik az érintett felhasználókat, hogy keressék fel a legközelebbi hivatalos Xiaomi márkaszervizt, ahol természetesen ingyen megpróbálják megjavítani a készüléküket. Ez abban az esetben is így van, ha az adott készülék garanciája már nem érvényes.
Közel két hónapja megjelentek a GeForce legújabb videókártyái, amelyek az RTX 5080 és RTX 5090 nevet viselik, majd most márciusban az AMD piacra dobta az ő új videókártyái.
A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
A fektetett FLP01 ház olyan, mintha a ’90-es évekből pottyant volna ide.
Három variáció és azok megannyi modellje kerül a boltok polcaira, mind AI-tól fűtve.
Az okostelefon első körben Indiában kerül a boltokba, de később nyugatra is megérkezhet valamilyen formában.
Az új hordozható játékkonzol még idén a boltokba kerülhet.
Összecsukható készülékhez képest korrekt hardver és baráti árcédula jellemzi.
A Sony készített egy szobát, amiben belecsöppenünk a játékba.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!