Közel két hónapja megjelentek a GeForce legújabb videókártyái, amelyek az RTX 5080 és RTX 5090 nevet viselik, majd most márciusban az AMD piacra dobta az ő új videókártyái.
Aqua Expressz üzletünk 05.10-én szombaton zárva tart! Vasárnaptól a megszokott időben várunk titeket. |
Bár a Nintendo Switch egyelőre nincs versenyben eladások terén a PlayStation 4-gyel és az Xbox One-nal, az kétségtelen, hogy a Nintendo nagyon nagy léptekben lohol a duó nyomában. Ez többek közt annak is köszönhető, hogy a Switch a Nintendo korábbi konzoljaival szemben sokkal nyitottabb, vagyis sokkal több játék jelenik meg rá. Ám a konzol sajnos nem mentes a hibáktól sem. Ahogy a jelek szerint a frissen megjelent Lite változat sem.
Az egyik legismertebb hibajelenség, amely megkeseríti a Nintendo Switch felhasználóinak életét az úgynevezett drifting. Ez lényegében annyit tesz, hogy a Joy-Con kontrollerek analóg karjai egy idő után maguktól kezdenek jeleket küldeni a konzolnak. Ahogy az eszköz öregszik, a jelenség úgy válik egyre erősebbé. A felhasználói jelzések szerint többnyire a bal oldali kontroller karját érinti a hiba, vagyis a játékokban általában a karakterek mozgásáért felelős kart, de sokan panaszkodnak a jobb oldali, a jellemzően a kamerát mozgató karra is.
Az ügy komolyságát jelzi, hogy egy csoportos per keretében nyáron már a bíróság is vizsgálta az ügyet, a Nintendo pedig a hírek szerint ingyen javítaná ki a hibát minden érintett készülékben még akkor is, ha az már nem garanciális. Sőt, igény esetén a korábbi szervizdíjakat is visszafizetnék.
A hiba okát nem fedte fel a Nintendo, a felhasználók pedig két dologra vezették vissza. Vagy az analóg kar alá így vagy úgy bejutott szennyeződések és por okozzák a jelenséget, vagy épp a karok alatt található érzékelők elöregedése.
A Nintendo alig néhány nappal ezelőtt dobta piacra a Nintendo Switch Lite-ot, amely voltaképpen egy csak hordozható változata az asztali konzolnak. Ebben már nem levehető Joy-Con kontrollerek találhatók, az egész gép egybe van építve. Ám a legfrissebb beszámolók szerint a drifting jelenség már most érzékelhető néhány eszközön. Amennyiben bebizonyosodik, hogy ugyanaz a hiba sújtja a Lite változatot is, a Nintendo újabb komoly problémával néz szembe. Ráadásul ezeknél az eszközöknél a szervizelés is macerásabb, hiszen a javításhoz az egész készüléket le kell adni.
Közel két hónapja megjelentek a GeForce legújabb videókártyái, amelyek az RTX 5080 és RTX 5090 nevet viselik, majd most márciusban az AMD piacra dobta az ő új videókártyái.
A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
A fektetett FLP01 ház olyan, mintha a ’90-es évekből pottyant volna ide.
Három variáció és azok megannyi modellje kerül a boltok polcaira, mind AI-tól fűtve.
Az okostelefon első körben Indiában kerül a boltokba, de később nyugatra is megérkezhet valamilyen formában.
Az új hordozható játékkonzol még idén a boltokba kerülhet.
Összecsukható készülékhez képest korrekt hardver és baráti árcédula jellemzi.
A Sony készített egy szobát, amiben belecsöppenünk a játékba.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!