Ezúton szeretnénk jelezni, hogy az AQUA EXPRESSZ üzletünk (1048 Budapest, Tenkefürdő u. 5.) nyitvatartása 2025. szeptember 1-től módosul.
A Warner Bros. Interactive tavaly jelentette be, hogy készül a Hogwarts Legacy, egy nyílt világú szerepjáték a Harry Potter regények világában. Akkor úgy számolták, hogy a játék valamikor idén jelenhet meg, ám mostanra kiderült, hogy ebből semmi sem lesz.
A Hogwarts Legacy az Avalanche Studios csapatának kezei közt formálódik. A stúdió korábban olyan játékokkal szerzett hírnevet magának, mint a Just Cause széria, a Mad Max vagy legutóbb a Rage 2. A minőségre tehát várhatóan nem lesz majd panasz.
A játék történetéről egyelőre nem sok részlet ismert. Az események valamikor az 1800-as évek végén játszódnak majd, vagyis jóval a Harry Potter történet előtt. A helyszín a Roxfort varázslóképző lesz, de a hírek szerint ki lehet majd lépni a világba is, amit szabadon bejárhatunk. A játékosok egy általuk megteremtett tanulót fognak alakítani, aki ősi mágiát hordoz magában, ez pedig egy sor veszedelmes kalandba sodorja.
Az eredeti tervek szerint a játék valamikor 2021-ben jelent volna meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, valamint Xbox One-ra és Xbox Series X-re. Ám a készítők a napokban jelezték, hogy több időre van szükségük a munkához. Ahhoz, hogy a Hogwarts Legacy tényleg olyan minőséget képviseljen, amit a rajongók elvárnak, még sok munkára van szükség, ezért a premierre leghamarabb valamikor 2022-ben kerülhet sor.
Ezúton szeretnénk jelezni, hogy az AQUA EXPRESSZ üzletünk (1048 Budapest, Tenkefürdő u. 5.) nyitvatartása 2025. szeptember 1-től módosul.
Tisztelt Vásárlóink!
Az utóbbi években az Ubisoftról csak rosszat lehetett hallani. Nagyon érződik, hogy a cég kollektív munkamorálja és a játékokhoz való hozzáállás 180 fokos fordulatot vett : az igényes és jól kidolgozott játékok helyett bugokkal teli félkész játékokat dobtak ki piacra, amelyek tele voltak mikro tranzakciókkal. Azt már mondanom se kell, hogy senkinek sem szimpatikus ez a hozzáállás. A fentebb említettek mellett fontos megemlíteni a nyugati cégekre jellemző “woke-osodás” jelenségét is, amely alól az Ubisoft sem kivétel. Az Ubisoft nagyon vékony jégen táncol, elmondásuk szerint az AC : Shadows fejlesztőinek a fele még sohasem dolgozott videójátékon. Vajon megmenthető-e még a cég, vagy ez lesz az utolsó Ubisoft játék?
Az előzetes terveknek megfelelően a minap megérkezett a új kiadás.
A franchise egész eddigi fennállása során Xbox exkluzív volt, ebből csak a PC kedvéért engedett.
Érdekes túlélő-kalandjáték készül, amelyben az erdő lesz a barátunk és ellenségünk.
Szinte napra pontosan egy évvel a konzolos premier után jön a PC-s változat.
A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!