Az előzetes terveknek megfelelően a minap megérkezett a új kiadás.
Tavaly márciusban jelent meg kizárólag PlayStation 5-re a Team Ninja legutóbbi játéka, a Rise of the Ronin. Ez akkor elég szép sikert aratott, de exkluzivitása miatt csak a játékos társadalom egy bizonyos rétegéhez jutott el. Ez idén meg fog változni, ugyanis jön a PC-s változat.
A játék az 1800-as évek derekán játszódik Japánban, amikor a több száz éve tartó Tokugawa sógunátus leáldozását követően megjelennek az első nyugati hajók a birodalom partjainál. A birodalom átalakulóban van, ami forradalmakat is szít, a helyzetet pedig egy ronin állíthatja csak helyre.
A fejlesztők a PC-s változatnál szokás szerint több technikai újdonságot is ígérnek. Az egyik legfontosabb, hogy megcélozzák a 120 fps sebességet, amihez persze megfelelő hardveres háttérre is szükség lesz. A játék támogatni fogja az akár 8K-s felbontást és az ultraszéles monitorokat is, illetve az olyan technológiákat, mint az AMD Fidelity FX Super Resolution, az Nvidia DLSS vagy az Intel XeS.
A játék PlayStation 5-ön már bizonyított, de hamarosan PC-n is megteheti ugyanezt. A PC-s változat a tervek szerint szinte napra pontosan egy évvel a konzolos megjelenés után várható, március 11-én.
Az előzetes terveknek megfelelően a minap megérkezett a új kiadás.
A franchise egész eddigi fennállása során Xbox exkluzív volt, ebből csak a PC kedvéért engedett.
Érdekes túlélő-kalandjáték készül, amelyben az erdő lesz a barátunk és ellenségünk.
Szinte napra pontosan egy évvel a konzolos premier után jön a PC-s változat.
A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
Új kooperatív játékon dolgozik az A Way Out és az It Takes Two alkotója.
A különleges képi világú kalandjáték idén tavasszal érkezik.
A fektetett FLP01 ház olyan, mintha a ’90-es évekből pottyant volna ide.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!