Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

OKT

21

0 hozzászólás

PC-re is elkészül a Spider-Man 2

Az Insomniac Games tavalyi sikerjátéka hónapokon belül megérkezik.

 

Az Insomniac Games 2018-ban készítette el a Spider-Mant, amely magasan a valaha készült egyik legjobb szuperhősös videojáték volt. Akkor csak PlayStation 4-re jelent meg, de a következő években elkészült PlayStation 5-re, majd végül PC-re is. Tavaly pedig megkapta a folytatását is, a Spider-Man 2 viszont csak PlayStation 5-re jelent meg. Jövőre viszont jön PC-re is.

 

A játékban nem csak Peter Parker Pókemberét irányíthatjuk, hanem az első részhez készült önálló kiegészítőben megismert Miles Moralest is. A két karakter között bármikor szabadon válthatunk, kivéve persze a nekik dedikált küldetések során. A játék pedig olyan ellenfeleket zúdít a nyakunkba, mint Homokember, Venom vagy Kraven.
 


A PC-s változat fejlesztését a Nixxes Software csapata végzi, akik szakértőnek számítanak a portolásban. Bár részleteket csak későbbre ígérnek, azt már lehet tudni, hogy tovább fejlesztett ray tracinget kapunk, illetve más módokon is javítani fogják a játék egyébként is csodás megjelenését.

 

A Spider-Man 2 PC-s változatára ráadásul nem is kell sokat várni, csak néhány hónapot. Ugyanis, ha nem jön közbe semmi, akkor a premier napja 2025. január 30-án virradhat majd ránk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!