Szaküzleteink 10.23-án (csütörtök) ZÁRVA tartanak, 10.24-25-én (péntek-szombat) szombati nyitvatartással működnek.
Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

OKT

27

0 hozzászólás

Megvan, min dolgozik most a horrorkirály Bloober Team

A Silent Hill 2 fejlesztői ezúttal egy időmanipulálós horrort készítenek Cronos: The New Dawn címmel.

 

Kijelenthető, hogy napjaink egyik legjobb horror-fejlesztője a Bloober Team, amelynek olyan játékokat köszönhettünk eddig, mint a Layers of Fear széria, a The Medium vagy néhány hete a Silent Hill 2 remake. A stúdió utóbbi premierje után nem sokkal máris bejelentette, mi lesz a következő játéka.

 

Az újdonság a Cronos: The New Dawn címet kapta és ebből már sejthető, hogy az időnek fontos szerepe lesz. Így is van, a sztori ugyanis egy a világot szürreális káoszba taszító katasztrófa után játszódik, a játékosok pedig egy ügynökség emberét alakítják benne. Az ő feladatuk, hogy visszautazva a katasztrófa előtti időkbe, bizonyos embereket megmentsenek tőle.
 


Csakhogy az időutazás egy szürreális és veszedelmes lényekkel teli világon keresztül vezet, így nem lesz sétagalopp egyetlen küldetés sem. Sajnos a játék első kedvcsinálója a játékmenetből nem sokat mutat, viszont a hangulat megalapozásához tökéletesen megfelel.

 

A Cronos: The New Dawn egyelőre nem kapott pontos megjelenési dátumot. Abban biztosak lehetünk, hogy idén még nem debütál, de 2025-ben már van esély a premierre. A fejlesztés PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is folyik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Árnyékok, katanák és hűség - Assasins Creed : Shadows
Tipp 
2025 márc 21.
Árnyékok, katanák és hűség - Assasins Creed : Shadows

Az utóbbi években az Ubisoftról csak rosszat lehetett hallani. Nagyon érződik, hogy a cég kollektív munkamorálja és a játékokhoz való hozzáállás 180 fokos fordulatot vett : az igényes és jól kidolgozott játékok helyett bugokkal teli félkész játékokat dobtak ki piacra, amelyek tele voltak mikro tranzakciókkal. Azt már mondanom se kell, hogy senkinek sem szimpatikus ez a hozzáállás. A fentebb említettek mellett fontos megemlíteni a nyugati cégekre jellemző “woke-osodás” jelenségét is, amely alól az Ubisoft sem kivétel. Az Ubisoft nagyon vékony jégen táncol, elmondásuk szerint az AC : Shadows fejlesztőinek a fele még sohasem dolgozott videójátékon. Vajon megmenthető-e még a cég, vagy ez lesz az utolsó Ubisoft játék?

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!