Szaküzleteink 10.23-án (csütörtök) ZÁRVA tartanak, 10.24-25-én (péntek-szombat) szombati nyitvatartással működnek.
Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

OKT

24

0 hozzászólás

Decembertől játszhatunk a Delta Force-szal

A hónap elején rajtol majd a játék nyílt bétája.

 

Ha minden a készítők tervei szerint alakul, akkor idén jelentősen le fog rövidülni a Call of Duty egyeduralmának ideje a kompetitív multiplayer FPS-ek piacán. A Tencent és a Team Jade csapata ugyanis decemberre időzíti a CoD-riválisnak szánt Delta Force premierjét.

 

Sok dolog van, ami miatt a Delta Force valóban versenyre kelhet az aktuális Call of Dutyval. Az eddig látottak alapján a grafikájával mindenképp, emellett a franchise-nak legalább olyan hosszú (de messze nem annyira tartalmas) múltja van mint a CoD-nak. Ami viszont a legnagyobb húzóereje lehet majd, hogy teljesen ingyenes lesz.
 


Ami pedig a siker ellen szólhat, hogy a játék nem teljesen kész állapotban fog decemberben megjelenni, hanem csak nyílt bétában. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne játszható állapotban és ne lenne benne elegendő tartalom. Pályákból, operátorokból és játékmódokból is kapunk szép számmal.

 

Ráadásul a Delta Force a nyílt béta állapotának köszönhetően a premier után is folyamatosan kapni fogja az új tartalmakat. A béta december 5-én rajtol, de ekkor még csak PC-n. A konzolos változatok 2025 elején követhetik majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Árnyékok, katanák és hűség - Assasins Creed : Shadows
Tipp 
2025 márc 21.
Árnyékok, katanák és hűség - Assasins Creed : Shadows

Az utóbbi években az Ubisoftról csak rosszat lehetett hallani. Nagyon érződik, hogy a cég kollektív munkamorálja és a játékokhoz való hozzáállás 180 fokos fordulatot vett : az igényes és jól kidolgozott játékok helyett bugokkal teli félkész játékokat dobtak ki piacra, amelyek tele voltak mikro tranzakciókkal. Azt már mondanom se kell, hogy senkinek sem szimpatikus ez a hozzáállás. A fentebb említettek mellett fontos megemlíteni a nyugati cégekre jellemző “woke-osodás” jelenségét is, amely alól az Ubisoft sem kivétel. Az Ubisoft nagyon vékony jégen táncol, elmondásuk szerint az AC : Shadows fejlesztőinek a fele még sohasem dolgozott videójátékon. Vajon megmenthető-e még a cég, vagy ez lesz az utolsó Ubisoft játék?

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!