Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

DEC

31

0 hozzászólás

Januárban rajtol a Space Engineers 2

2019-ben nagy sikert aratott az első rész, most az alapoktól gondolják újra a folytatást.

 

A Keen Software House 2019-ben dobta piacra a Space Engineers című játékát, ami nagyon nagyot ment akkoriban. A játékosok a világűrt fedezhették fel, ehhez pedig saját űrhajót építhettek. A stúdió az utóbbi években már a folytatáson dolgozott, a Space Engineers 2 nem is várat már sokáig magára.

 

A Space Engineers 2-ben ugyanaz lesz a dolgunk, mint az első részben volt. Vagyis milliónyi alkatrészből megtervezni és megépíteni a saját űrhajónkat, majd azzal felfedezni a világűrt. Rengeteg kihívás vár majd ránk, a túlélő elemek sem fognak hiányozni. A készítők azt ígérik, hogy nem adják el újra ugyanazt a játékot feltupírozva, hanem az alapoktól újragondolták az egészet.
 


A Space Engineers 2 első körben nem teljes formájában válik majd elérhetővé. Az első korai változatban viszont már benne lesz a népszerű kreatív játékmód, ahol teljesen szabad kezet kapunk az űrhajók megépítéséhez. Később számíthatunk a bolygók megjelenésére, illetve további játékmódokra is.

 

A Space Engineers 2 a tervek szerint január 27-én fog elrajtolni, majd a következő hónapokban folyamatosan jönnek hozzá a frissítések. Arról egyelőre nincs hír, hogy a PC-s változat mellett konzolokra elkészül-e.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!