Tipp
Megmutatta magát a Borderlands 4
Régóta várják már a rajongók, hogy visszatérjen a népszerű sorozat.
Tizenöt évvel ezelőtt, 2009-ben jelent meg a Borderlands, amelyről talán még a készítői sem gondolták, hogy ekkora siker lesz. Pedig a rajzfilmszerű grafika, a végig humoros történet és a remekül sikerült sci-fi játékmenet egy egész nagy franchise jövőjét alapozták meg. Az elmúlt másfél évtizedben két számozott epizódot és több mellékágat is kapott a játék, most pedig készül a Borderlands 4, amely a napokban meg is mutatta magát.
Egyelőre kevés részlet ismert a játékkal kapcsolatban, amelyet eredetileg még a nyáron jelentettek be. De csak a napokban kapta meg első nagyobb előzetesét. Az alábbi videóban két frakció összecsapását élhetjük át, majd megismerhetünk néhány új vault huntert, vagyis a játék főszereplőit. Mellettük még feltűnik a franchise ikonikus robotja, Claptrap is.
Az már a videóból is látszik, hogy a készítő Gearbox még véletlenül sem akar változtatni a sikerrecepten. Vagyis a Borderlands 4 is egy cell shaded grafikájú akció-kalandjáték lesz. A világot vélhetően szabadon bejárhatjuk majd benne, út közben pedig mindenféle fura alakokkal sodor össze a sors. Rengeteg fejleszthető fegyvert kapunk és biztosan lesznek fejleszthető képességeink is.
A Borderlands 4 a tervek szerint már valamikor 2025-ben megjelenhet, de a pontos dátumot még nem fedték fel a készítők. Azt viszont igen, hogy a fejlesztés PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is folyik.