A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
A Lian Li az évek során szép csendben az egyik legnépszerűbb gyártóvá vált a számítógépházak piacán. Sikerét elsősorban gyakran igen szemet gyönyörködtető designjaival, illetve a magas minőséggel és hasznos funkciókkal érte el. A gyártó a napokban mutatta be egyik újdonságát, amely az O11 Dynamic EVO XL nevet kapta.
A házat nem meglepő módon elegáns megjelenés jellemzi, amelyet jelentősen feldob, hogy nem csak a szokásos oldalpanelt cserélték le edzett üvegre, de az előlapot is, amely mögé ettől még beszerelhető három 120mm-es ventilátor is. Ami viszont még ennél is vonzóbbá teszi, hogy az egész házat a szerelhetőség és testre szabhatóság jegyében tervezték meg.
Összesen tizenegy ventilátornak akad benne hely, de természetesen a vízhűtés is kialakítható. Alaplapból kb. bármit megeszik, a processzorhűtőből pedig 167mm-ig nézelődhetünk. Videokártyából a 460mm-es batárok is kényelmesen beférnek. Háttértárból 2,5 hüvelykesből kettő plusz négy, 3,5 hüvelykesből négy szerelhető be. De a legfontosabb, hogy a legtöbb panel ki- vagy átszerelhető, az alaplap tükrözhető, a videokártya is több pozícióban szerelhető be. A kábeleket pedig könnyedén elrámolhatjuk szem elől.
A Lian Li az újdonságot egy USB-C 3.2 Gen 1 és három USB-A 3.2 Gen 1 porttal és jack-csatlakozóval is ellátta. A por rendszerbe kerülését minden oldalról cserélhető és tisztítható szűrőpanelek gátolják. A gyártó fekete és fehér kivitelben is piacra dobja az O11 Dynamic Evo XL-t, előbbi 240, utóbbi 245 dolláros áron kerül forgalomba.
A mechanikus klaviatúra kifejezetten mutatós darab, használata viszont meglepően csendes lesz.
A fektetett FLP01 ház olyan, mintha a ’90-es évekből pottyant volna ide.
Három variáció és azok megannyi modellje kerül a boltok polcaira, mind AI-tól fűtve.
Az okostelefon első körben Indiában kerül a boltokba, de később nyugatra is megérkezhet valamilyen formában.
Az új hordozható játékkonzol még idén a boltokba kerülhet.
Összecsukható készülékhez képest korrekt hardver és baráti árcédula jellemzi.
A Sony készített egy szobát, amiben belecsöppenünk a játékba.
Jelentős eltérések vannak a két készülék között.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!