Ünnepi Nyitvatartás! Bővebben
0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

OKT

22

0 hozzászólás

Okostelefon, okosóra és okosotthon után itt az okostáska

A Google és a Samsonite közösen alkották meg az új hiánypótló terméket.

 

Okostelefonja ma már szinte mindenkinek van. Okosórát is milliók viselnek világszerte. Az okosotthon megoldások is egyre népszerűbbek. De még messze a vége az okosítási hullámnak. A következő kötelező darab az okos hátizsák lehet.

 

Ilyen termékkel rukkolt ugyanis elő a Google és a Samsonite, amely a Konnect-i fantázianevet kapta. De mitől lehet okos egy hátizsák, mi olyan funkciókkal lehet felruházni, amely nélkül az elmúlt párszáz évben megvoltunk, de a jövőben nem tudjuk majd nélkülözni?
 


A cél, amelyen immár öt éve dolgoznak az volt, hogy a normál szöveteket érintésérzékeny felületté alakítsák, ezáltal kibővítsék a felhasználó rendelkezésére álló vezérlési lehetőségeket. Az új hátizsák kifejezetten a vállpántjaiban kapta meg ezt a technológiát, amely révén a telefonunk elővétele nélkül tudjuk majd bizonyos feladatainkat ellátni. Gesztusvezérléssel lehet fogadni vagy elutasítani a beérkező hívásokat, meghallgatni a szöveges üzeneteket, elindítani a navigációt vagy vezérelni a médialejátszót.

 

A Google Konnect-i kétféle változatban lesz kapható. A kisebbik, slim változat 200 dollárt kóstál, míg a valamivel nagyobb verziója 220 dollárért lehet majd a miénk. Arról nincs hír, hogy hozzánk is elérhet-e a termék és ha igen, mikor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!