0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

SZEPT

22

0 hozzászólás

Még a konkurens előtt érkezik a GeForce RTX 3070

Az Nvidia néhány héten belül piacra dobja az új VGA-generációja eddigi legolcsóbb tagját.


Az Nvidia néhány héttel ezelőtt leplezte le az új VGA-családját, a GeForce RTX 30xx szériát. Ennek legizmosabb tagja az RTX 3090 lesz, a középső versenyző pedig az RTX 3080. A sort egyelőre a legkisebbként az RTX 3070 fogja zárni, amely most már pontos premierdátummal is rendelkezik.

 

Az RTX 3070 egy hónappal az RTX 3080 után, október 15-én landol a boltok polcain, legalábbis a gyártó tervei szerint. Ezzel az is biztossá vált, hogy a „zöldek” megelőzik a konkurenciát, ugyanis az AMD az új Radeon RDX 6000 szériáját október végén fogja bemutatni.
 


Az RTX 3070 kapcsán elég hangzatos kijelentésekkel éltek eddig a mérnökök, mivel azt ígérik, hogy teljesítményben lepipálja majd az aktuális generáció egyik csúcskártyáját, az RTX 2080Ti-t is. Pedig árban össze sem lehet majd őket hasonlítani. Míg az RTX 2080Ti nagyjából 1200 eurós áron jelent meg, addig az RTX 3070 ennek kevesebb, mint a feléért, 500 euróért lesz beszerezhető.

 

Az RTX 3070 Ampere GPU-ja 1,5 GHz-en ketyeg alapból, de ezt fel tudja tornászni 1,73 GHz-re. CUDA-magból 5888 db dolgozik majd benne. A GPU-t 8 GB GDDR6 memóriával támogatják meg, amely 256biten kommunikál majd vele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!