Üzleteink ÚJ NYITVATARTÁS szerint várnak titeket korosztály és időkorlát nélkül! Bővebben
0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

MáJ

18

0 hozzászólás

Olcsó, mégis zajszűrős füles a Huaweitől

A FreeBuds 3i az új trendet követi, de árazásával alá vághat sok konkurenciának.


Az Apple után szabadon lassan minden okostelefon-gyártó előrukkol a maga vezeték nélküli fülhallgatójával. Ebből a sorból a Huawei sem akar kimaradni, néhány nappal ezelőtt mutatták be legújabb ilyen eszközüket, a FreeBuds 3i-t, ami több szempontból is ígéretes terméknek tűnik.
 


Ránézésre pontosan ugyanolyan eszközről van szó, mint a konkurenciánál. Két pici földugó, ami teljesen szabad mozgást enged, miközben vezeték nélkül veszi a jelet az okostelefonról akár zenehallgatás, akár telefonálás közben. Bár még egy alapvetően fiatal piacról beszélhetünk, már most sem könnyű rajta kitűnni a szürke tömegből.

 

A Huawei FreeBuds 3i ezt két fontos lépéssel tenné meg. Egyfelől a manapság kulcsszónak számító aktív zajszűréssel, másfelől pedig az ehhez mérten is kedvező árazással. Az eszköz 10 mm-es hangszórókkal szolgáltatja a „fülbevalót”, amelyeket több mikrofonnal vettek körül. Ezek felelnek a felesleges külső zavaró hangok kizárásáért.
 


Az eszköz emellett minden olyan funkcióval el van látva, amit a piacon már megismerhettünk, bár a hangerőszabályzáshoz itt szükség van a telefon elővételéhez is. A FreeBuds 3i a gyártó ígéretei szerint nagyjából 3,5 óra üzemidőt bír, tehát munkába járáshoz vagy egy közepesen hosszú utazáshoz is megfelelő társ lehet. Ráadásul a töltőtokkal együtt ez az idő jelentősen ki is bővíthető.

 

A FreeBuds 3i korrekt tudásához mérten meglepően barátságos árcédulával debütálhat a boltokban a következő napokban. Az ajánlott fogyasztói ára 90 font körül mozog, ami valóban jóval a hasonló tudású eszközök ára alatt van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!