Húsvéti nyitvatartás Bővebben
Kosár 0

Úgy látszik a kosarad üres!

0

SZEPT

22

0 hozzászólás

Készül a Final Fantasy XVI: Awakening

A több évtizedes múltra visszatekintő szerepjáték-sorozat tovább folytatódik.

A Final Fantasy ma már az egyik legnagyobb múlttal és ezzel együtt a legtöbb epizóddal büszkélkedő fantasy szerepjáték-sorozata. A Square Enix (vagyis annak elődje) még 1987-ben mutatta be az első részt, most pedig már a tizenhatodik számozott folytatásnál járunk, ami viszont nem a tizenhatodik játék a sorban.

 

A Final Fantasy XVI: Awakening a Sony PlayStation 5 premierjét beharangozó show-ján mutatkozott be. A játékról egyelőre csak a bejelentés mellé társított előzetesből lehet némi információt kibogarászni.
 


Ami biztosnak tűnik, hogy kalandjaink ezúttal egy középkori környezetbe repítenek majd minket, ahol izgalmas csaták részesei lehetünk hol emberek, hol szörnyek ellen. A látványos harcok és a mágia most is a játékmenet gerincét fogják adni.

 

A Final Fantasy XVI: Awakening várhatóan PlayStation 5-re és PC-re fog megjelenni, de ennek dátuma egyelőre nem ismert. A video tanúsága szerint a premier első körben kizárólag PS5-re lesz esedékes, csak később jöhetnek szóba más platformok. Ám mivel a videót PC-n rögzítették, így a legnagyobb esély erre mutatkozik. Bővebb részleteket 2021-re ígértek a készítők.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még több cikk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!